Hír: Rozika
(Kategória: Rajtuk segítettünk)
Küldte: admin
2011 november 19 szombat - 11:42:38

Sziasztok, én Rozi vagyok…

Történetem valahol ott kezdődött, amikor senkinek sem kellően, senki által nem akarva, egy napon megszülettem erre a nagyvilágra. Azok, akiknek udvarában világra jöttem, nem akarták megmutatni nekem, milyen is, amikor valakit szeretnek… Többet éheztem, mint amennyit nem, elhanyagoltan éltem, és egy büdös, piszkos zugban húztam meg magam, amikor dühös mozdulatok elől kellett bujkálnom. Aztán amikor az elhanyagolt élet, a nehéz körülmények és a sok éhezés megtette hatását, gombás lettem, és testem telítődött külső-belső élősködőkkel, szép lassan kihullt a szőröm, bőröm betegen előtüremkedett. Iszonyt keltettem azokban, akiknek még akkor is megfelelni akartam, amikor több napi éhezés után csúnyán kiabálni kezdtek velem, egyikük durván megragadott, egy autó csomagtartójába dobott, és elindult velem. Szívem vadul vert, rettegve kuporodtam a sötétben, és elképzelni sem tudtam, mi vár rám, és hogy mi rosszat követhettem el. Aztán egyszer csak megálltunk, én reménykedve bújtam volna a vastag kesztyűs kézbe, ami értem nyúlt, az pedig fájó bőrömnél fogva kiemelt, az útra dobott, és semmit sem megmagyarázva, elindult a végtelen távolba… Szaladtam, míg erőm bírta, de mivel éhes voltam és gyenge, nem sokáig tudtam követni, és ő nem várt meg… Ott maradtam egyedül.

Nagy hangú kocsik zúgtak el mellettem rémisztő gyorsasággal, én pedig csak lapítottam, úgy éreztem, csúnya vagyok, és rossz, senkinek sem fogok már kelleni. Láttam a megvető tekinteteket, és korgó gyomorral álltam a közönyt. Heteken át kóboroltam, kukákból ettem, amit találtam, és sóvárogva néztem az embereket, de nem vágytam már közéjük, mert féltem. Mióta csak élek, minden nap hozott magával valami fájdalmasat, valami félelmeteset, de most már aztán teljesen magamra maradtam. Bőröm égető kínja sem enyhült, és éreztem, hamarosan elhagy minden erőm, és éhen halok. Aztán egyszer csak csoda történt… Egyik autó megállt mellettem,és kiszállt egy kétlábú angyal, esküszöm, tényleg egy angyal, egy jóságos, szeretetszagú lény, aki gyengéd szavakkal közelített hozzám, étellel kínált, akinek szemeiben nem undor ült, hanem –szinte el se mertem hinni- egy mély lélek nézett rám. Így ismertem meg az én őrangyalom, aki szívében a legtisztább szándékkal döntött: megment engem…

Legyőztem rettegésem, lelkemben és zsigereimben egyaránt éreztem: ő nem fog bántani. Nem is tette, helyette simogatott, és én úgy bújtam bele a már annyira vágyott érintésbe, mint aki soha többé nem akar kijönni belőle. Útközben megtudtam, hogy az én angyalom otthonába nem vihet haza, mert fél, fertőzésből és élősködőktől eredhet szőrhiányos, ránézésre is beteg állapotom, ami a többi kutyusra nézve veszélyt jelenthetett volna. Ó, mit bántam én, hogy a Mennyország mely részéig jutok el, ha már egyszer ott lehetek bent végre… Ott, ahová mindig is vágytam, mióta csak megszülettem. A kutyák földi mennyországába, az emberi szívbe…Éreztem, már nem lehet baj, őrangyalom most már vigyáz rám. Egy épülő, még nem lakott háznál tudtak elhelyezni engem, ahol minden nap teli pocival telik, és ahová mindennap eljönnek hozzám. Tudom, hogy az őrangyalom azt szeretné, ha szinte soha nem lennék magányos, ha igazán megtalálhatnám az otthonom. De hiába hirdet mindenfelé, senkinek sem kellek, mintha nem is létezne számomra hely ebben a nagyvilágban… Orvoshoz hetente kétszer járunk, a szurik, kezelések, vitaminok hatására már egyre csinosabb vagyok, bundám is kezd erősödni, fogynak a csupasz részek, én viszont hízok. Magammal kapcsolatban sokszor hallom, hogy mennyire hálás és ragaszkodó kutya vagyok, milyen sok bennem a szeretet, és milyen okos kutyus vagyok. Itt vagyok hát, nagyvilág, nézz rám, éhezésen és szidalmakon felnőtt, fekete keverék önmagamra, nézz hiányos bundámra, mély, barna szemeimbe, szeretni született és újra megnyíló lelkembe. Nézz meg engem, nagyvilág, és hozd el nekem azt, aki mellé a Jóisten szánt!

Köszönjük Fazekas Ildikónak, hogy szavakba öntötte Rozika érzéseit! A levél eljutott a megfelelő személyhez, Szűts Julcsinak örök hála, amiért úgy döntött, hogy Rozival szeretné megosztani az elkövetkezendő éveket! Ezer hála és köszönet az Ambrózy ikreknek, Linónak és Elinek, valamint Ziegler Csabának, Linó férjének, amiért átmeneti szállást biztosítanak Rozikának addig, amíg Julcsi hazaérkezik. Köszönjük nekik, hogy vállalták a kisasszony kezelését, ami az állatszerető emberek adománya nélkül nem sikerült volna. Köszönjük mindenkinek, aki anyagi támogatásával hozzájárult ahhoz, hogy Rozikának új bundája legyen!!!





Ezen hír származási helye: Befogad-lak Állat- és Természetvédő Közhasznú Alapítvány - Salgótarján
( http://befogadlak.hu/news.php?extend.36 )